Fülöp Kata

Pszichológus és pszichológia szakos tanár, csecsemő-szülő konzultáns és kapcsolatdiagnoszta, képzésben lévő családterapeuta

Nyitottan, kíváncsian fordulok az emberek felé. Fontosnak tartom, hogy figyeljünk egymásra és értékeljük a másik felet. Szeretném átadni az emberek számára azt a fajta tudatosságot, ami abban segíti őket, hogy sodródás helyett képesek legyenek észrevenni az életükben megjelenő lehetőségeket. A szülővé válás rendkívül új élethelyzetet hoz. Ebben minden hirtelen nagyon más, új, és sok ismeretlen van. A segítség kérés pedig nagy kockázat. Hiszen akkor ki kell mondani őszintén valakinek mindazt, amivel nehéz szembenézni. Ugyanakkor a probléma mégis ott van minden nap. Annak a hitét szeretném megerősíteni, hogy minden emberben megvan a lehetőség arra, hogy képessé váljon elég jó szülővé válni, hogy az elég is elég és nem a tökéletességet kell hajtani. Hiszek abban, hogy az életünket alakító lehetőségeket aktívan kell keresnünk és a nehézségeinkkel is szembe kell néznünk, hiszen „fény nélkül, nincs sötétség”. Sokszor az időben kért és kapott segítség egy-egy nehézséget olyan lendülettel képes átalakítani és megvilágítani, hogy ez mindenkit váratlanul ér. Folyamatosan dolgozom a holisztikus szemléletmódom fejlesztésén és szeretnék egy preventív szemléletet magáénak valló szakmai közösség tagjaként egy kiegyensúlyozottabb társadalom érdekében dolgozni.

Szakterületeim:

  • Fiatal, gyermeket nevelő családok, illetve gyermeket tervező párok számára pár- és családterápia
  • Csecsemő-szülő konzultáció
  • Testvérféltékenység, dac-hiszti-düh kezelés

Olvasd el szakértőnk cikkeit is!

Beszoktatás