Érzelmek és barátságok csoport

12-14 éves kiskamaszoknak

Gimnázium

“Milyen vagyok én, milyen tulajdonságaim vannak?” “Milyen barátokat keresek, és mi a fontos számomra egy barátságban?” Ha 12-14 éves kiskamasz gyermekedet éppen ezek és ehhez hasonló kérdések foglalkoztatják, akkor az Érzelmek és barátságok csoportfoglalkozásunk pont nektek szól!

Miért érdemes jelentkezni az Érzelmek és barátságok csoportfoglalkozásra?

Mert a csoportban azon dolgozunk majd, hogy a kiskamasz gyerekek megtanulják azonosítani és kezelni az egyes érzelmeket. Sokat tanulhatnak majd önmagukról is, így könnyebben boldogulhatnak a társas kapcsolataikban és ügyesebbek lehetnek a barátságok terén is. A gyerekek a csoportvezető segítségével kipróbálhatnak különböző érzelem-kezelési gyakorlatokat is, a fenti kérdésekben megfogalmazott témákat pedig játékos gyakorlatokon, alkotáson, szituációs játékokon keresztül dolgozhatják majd fel. 

A jelentkezés feltétele: 

  • szülőkkel előzetes konzultáció (1 alkalom, 30 perc), amelynek során beszélgetünk a gyermekről, kedvelt tevékenységeiről, érzelmekkel való kapcsolatáról
  • a csoportfoglalkozás végén visszajelző konzultáció a szülőknek

Csoportvezető szakemberünk

Budavári Eszter Pedagógiai szakpszichológus

Budavári Eszter

Pedagógiai szakpszichológus

Kiknek szól? 12-14 éves kor közötti kiskamasz gyerekeknek

Mikor lesz? Az őszi szünetben, 2023. október 30-31. és november 2-3. napokon, mindennap 9-12 óra között

Mennyibe kerül? 70 000 Ft / fő

A jelentkezés véglegesítéséhez a foglalkozás díjának 50 %-át szükséges előlegként befizetni. A csoportfoglalkozás lemondása esetén a díj visszatérítésére nincs lehetőség.

A csoportba való jelentkezés lezárult! Ha csoportfoglalkozást keresel, figyelmedbe ajánljuk további csoportjainkat is!