Poszttraumás növekedés – hogyan gazdagíthatnak a krízisek?

Nemrég összefutottam egy kedves egyetemi barátommal, akivel már régen nem találkoztunk. Ahogy beszélgettünk, előkerültek a régi emlékek, köztük néhány párkapcsolati krízis is, amit mindketten átéltünk és végig asszisztáltunk az évek során. Liza számára azonban a legnagyobb kihívás nem egy kapcsolatban érkezett el, hanem akkor, amikor váratlanul elveszítette egyik legközelebbi barátnőjét, Esztert. Egy téli napon Eszter egyszerűen nem vette fel a telefont, és Liza egyre inkább aggódni kezdett. Nem sokkal később úgy döntött, hogy utánajár, mi történhetett.

Amikor Liza elment Eszter lakásához, az ajtó zárva volt. A rendőrséggel együtt kellett belépnie, és ott találták meg barátnője élettelen testét. A következő napok és hetek homályba vesztek számára; a fájdalom és a veszteség teljesen megbénította. Liza PTSD-től, azaz poszttraumás stressztől szenvedett. A látottak és az átélt sokk mélyen traumatizálták és hosszú időbe telt, mire érzései, gondolatai és emlékei újra rendeződni tudtak.

De Liza története nem ér itt véget. „Tudod, ez az elképzelhetetlenül nehéz élmény és veszteség olyan mértékben átformált és a mostani önmagammá tett, hogy azt hiszem, már tulajdonképpen békét kötöttem vele. Vagy legalábbis nem szidom a sorsot, hogy ez történt akkor.” – mesélte később.

A pszichológusok ezt a folyamatot poszttraumás növekedésnek nevezik. Bár a trauma hatalmas fájdalommal jár, a belőle fakadó mély önismerettel, megerősödéssel és új értékrend kialakulásával az egyén végül nemcsak hogy feldolgozza a történteket, hanem személyiségében pozitív változásokon is keresztülmegy.

Mi is az a poszttraumás növekedés?

A poszttraumás növekedés (Posttraumatic Growth, PTG) fogalmát Tedeschi és Calhoun pszichológusok alkották meg. Arra utal, amikor valaki egy súlyos trauma után nemcsak hogy felépül, hanem képes továbbfejlődni, új lehetőségeket és értékeket felismerve. Ez a növekedés gyakran a trauma utáni önismeret elmélyülésével, erősebb emberi kapcsolatok kialakításával, és a személyes értékrendek megerősödésével jár.

Egy 2023-as tanulmány, amit a Journal of Anxiety Disorders közölt, azt találták, hogy a poszttraumás növekedés folyamatában kulcsfontosságú a támogató közösség jelenléte, a pozitív gondolkodás és a személyes célok újraértékelése, amelyek mind segítenek a trauma utáni növekedésben. Ezek a tényezők lehetővé teszik, hogy a személy ne csupán feldolgozza a traumát, hanem új perspektívákhoz is jusson, amiket a mindennapi életébe beépíthet.

Személyes történetem a poszttraumás növekedésről

Amikor a harmadik terhességem gyászba fordult, életem egy olyan mélypontján találtam magam, amire nem voltam felkészülve. A veszteség fájdalmát hosszú időn át magamban hordozva végül írásba kezdtem, és ez az út vezetett el engem a könyvíráshoz. Ez nemcsak egy feldolgozási folyamat volt számomra, hanem a saját poszttraumás növekedésem egyik formája is. A megszületett mű, az Átsuhanó Tündérbaba lett a híd köztem és azok között, akik hasonló veszteségekkel küzdenek, segítve őket abban, hogy megértést és támogatást találjanak a fájdalmukban.

Meaning making: az értelmet keresve

A poszttraumás növekedés egyik kulcseleme az úgynevezett „meaning making” – azaz értelemadás, újraértelmezés. Amikor szembesülünk egy traumával, az agyunk automatikusan próbál értelmet találni a történtekben. Az értelemadás segít abban, hogy a traumát követő nehézségeket ne csak átvészeljük, hanem azokból valami új szülessen bennünk.

Ehhez a(z értelemadási) folyamathoz hasonló elvet találhatunk a japán kincugi vagy kincukuroi hagyományában. A kincugi lényege,hogy amikor egy porcelántárgy eltörik, nem próbálják meg elrejteni vagy eltüntetni a hibákat, hanem arannyal vagy más értékes anyaggal javítják ki a repedéseket. Így a tárgy nemcsak ismét egésszé válik, hanem még szebbé, különlegesebbé, értékesebbé. A kincugi azt az üzenetet hordozza, hogy az életünkben keletkező törések, fájdalmak és hibák nem gyengítenek meg bennünket, hanem éppen ezekből a sérülésekből válhatunk értékesebbé és erősebbé.

Ahogy a kincugi mesterei az összetört porcelánt valami különlegesebbé és értékesebbé teszik a repedések kiemelésével, úgy a poszttraumás növekedés is arra ösztönöz, hogy ne rejtsük el, seperjük félre traumáinkat, hanem tanuljunk belőlük, és használjuk fel őket a személyes fejlődésünk során.

A trauma nem mindig csak rombol

Liza története és a saját tapasztalataim is azt mutatják, hogy a legnehezebb élményekből is képesek lehetünk valami újat, valami jobbat kihozni. A trauma tehát nem mindig csak rombol. Néha épít is, újraalkot minket.

A minap fedeztem fel, hogy ezt a folyamatot mutatja be a Rudimental nevű brit zenekar „Waiting All Night” című dalának klipje, amely egy profi BMX-es, Kurt Yaeger történetét meséli el. Egy 2006-os súlyos motorbaleset után, aminek következtében amputálni kellett a bal lábát, Yaeger hosszú és nehéz rehabilitáció után újra megtanult biciklizni, és még a versenyzéshez is vissza tudott térni! A zene és az azt kísérő képek nagy érzékenységgel és inspirálóan mutatják meg: a legsötétebb gödörből is lehet kiút.

De a trauma feldolgozása nemcsak a zenében, vizuális világban, hanem az irodalomban is gyakori téma. Dr. Edith Eva Eger, A döntés című könyvében így fogalmaz: „A választás, hogy ne csak túlélj, hanem megéld az életed, a legfontosabb döntés, amit meghozhatsz.”

Mi segít a növekedésben?

A poszttraumás növekedéshez vezető út azonban nem egyszerű, és mindenkinél másként alakul. Néhányan írásban, mások a művészetekben, sportban vagy új emberi kapcsolatokban találják meg a gyógyulás és a növekedés eszközeit. A legfontosabb azonban az, hogy merjünk segítséget kérni, amikor szükségünk van rá. Pszichológusok, terapeuták és támogató közösségek mind kulcsfontosságú szerepet játszhatnak abban, hogy a trauma után ne csak túléljünk, hanem ténylegesen növekedjünk is.

A családi és baráti támogatás rendkívül fontos, de még így is eljöhet az a pont, amikor szakember bevonása elengedhetetlenné válik. Ha valaki hosszú-hosszú időn keresztül nem talál kiutat a szomorúságból, vagy ha olyan gondolatai vannak, amelyek az élet értelmetlenségére vonatkoznak, akkor mindenképpen érdemes pszichológushoz vagy pszichiáterhez fordulni. A terápiás folyamat segíthet abban, hogy az egyén újra felfedezze az élet értelmét, és megtalálja a gyógyulás, valamint a felépülés számára legmegfelelőbb módját.

Ne feledjük: a trauma nem határozza meg, kik vagyunk, de a növekedés, ami követheti, igenis megmutatja, mire vagyunk képesek! Ne féljünk kérdezni, segítséget kérni és elindulni az újjáépülés útján. Mert ahogy Liza vagy én is megtapasztaltuk, a sötét idők után mindig van lehetőség arra, hogy új fényt találjunk… Vagy fényt gyújtsunk.

Pollák Éva

Szakmai vezető, tanácsadó szakpszichológus, pár- és családterapeuta