Gyász: hogyan küzdhetünk meg a veszteséggel?

A veszteség, a gyász az egyik legnehezebben feldolgozható történés az ember életében. Sokszor még mindig tabu témának számít, ez pedig a megküzdést is nehezíti. Budavári Eszter írása ehhez nyújt segítséget.

Egy szeretett személy elvesztésekor természetes módon elindul egyfajta gyászreakció. Ennek megjelenése, mértéke mindenkinél változó és nem összehasonlítható. A gyász mindenkinek a saját élménye, mindig picit más formát ölt még saját életünkön belül is.

A gyász és veszteségfeldolgozás fázisai

A pszichológia régóta vizsgálja mik azok az univerzális jellemzők, amikkel leírhatjuk ezt a fájdalmas időszakot. Elizabeth Kübler-Ross elmélete nyomán 5 fázist különböztethetünk meg, melyet általában átél egy személy a gyászfolyamat során:

1. Tagadás

Az első reakció egy szeretett személy halálhírére – különösen, ha hirtelen történésről van szó – általában a sokk. Szinte fel sem tudjuk fogni, hogy ő már nincs többé. Hirtelen még túl fájdalmas szembesülnünk a szeretett személy hiányával és annak következményeivel, mintegy védő falat vonunk lelkünk köré. Majd lassan, miután összeszedtük tartalékainkat, óvatosan kimerészkedünk a fal mögül és elindulunk a feldolgozás útján.

Gyász: hogyan küzdhetünk meg a veszteséggel?

2. Harag

A fal mögül kilépve talán ez a legelső érzés, amivel találkozunk. A veszteség tudatossá válása sokszor óriási indulatokat vált ki, tehetetlennek, elveszettnek érezhetjük magunkat. Sokan dühösek lesznek a környezetükre, az elvesztett személyre, vagy akár saját magukra is, amiért képtelenek voltak megakadályozni a történést. Érdemes hát elidőznünk ennél az érzésnél is – eldugni, magunk felé fordítani nem érdemes.  A harag megélése fontos! Úgy is mondhatnánk, hogy így kerül kezünkbe a varázsköpeny, amit magunkra öltve képessé válunk a lehetetlenre: a fájdalommal való megbirkózásra. 

3. Alkudozás

Ebben a fázisban már messzebb járunk a faltól, de még vissza-vissza pillantunk.  Eljátszunk a gondolattal, milyen lenne az életünk, ha ez az egész nem lenne más, csak rossz álom. Egy képzeletbeli folyóparton találjuk magunkat, melyen falevelekre írt gondolatokat sodor messze a víz: “Bárcsak még élhetne a szeretett személy.”,“De jó lenne, ha…” Hagyjuk a leveleket tova úszni, és ha felbukkan bennünk a  bűntudat  érzése, bocsássuk azt is útjára. 

4. Depresszió

A belső folyóparton van egy pad, amire leülhetünk és megpihenhetünk. Mire eljutunk ehhez a fázishoz, addigra tudatosul a veszteség. Készen állunk, hogy engedélyt adjunk magunknak a fájdalom, üresség és céltalanság megélésére. Nehéz a lelkünk, és nehéz lehet elképzelnünk, hogyan is folytathatjuk az életet a szeretett személy nélkül. A fájdalom szakaszát nem tudjuk és nem is kell átugranunk! 

5. Elfogadás

Ülünk a padon a belső folyónk partján, miközben figyelmünk hol kifelé irányul, hol befelé. Jönnek-mennek körülöttünk. Időnként valaki leül mellénk és beszélgetünk. Van, hogy elsétálunk, teszünk-veszünk, de később ismét a padon találjuk magunkat, ahogy a folyót szemléljük. Lassan eljutunk oda, hogy képesek vagyunk együtt élni a veszteséggel és berendezkedünk egy új életre.

Kezdetben akár bűntudat is vegyülhet az életünkbe csendesen visszasurranó öröm mellé, de mégis érezzük belül: élnünk kell és bennünk az elvesztett szerettünk is élni fog tovább. Természetesen az elfogadás nem azt jelenti, hogy végleg lezárult a gyászfolyamat és a fájdalom teljesen megszűnik. Sokkal inkább egy alkalmazkodási folyamatról van szó, amely során lassan újra szervezzük életünket. 

A hatodik szakasz

David Kessler kibővítette ezt az elméletet egy hatodik szakasszal is, amely az értelemkeresés-értelemadás. Ez szintén fontos elem, ugyanakkor sem a fájdalom, sem a visszahúzódás szakaszát nem tudjuk átugrani vele. Inkább arra szolgál, hogy az elvesztett személy iránti szeretetünk újra csillogni tudjon és beragyogja az életünket.

Hullámzó szakaszok

A gyász fázisai nem feltétlenül ebben az adott sorrendben követik egymást. Sokan a gyászt egyfajta “hullámvasúthoz” hasonlítják: egy napon belül akár többféle, különböző érzelmet is megélhetünk. Lehet, hogy úgy érezzük, már sikerült az elfogadás fázisába érkeznünk, de egy hirtelen emlék hatására ismét dühösnek érezzük magunkat. A megküzdésben sokat segíthet, ha azonosítani tudjuk az aktuális érzéseinket és azokra próbálunk meg reagálni.

A gyászfolyamat lezajlása mindenkinél másképpen és más ritmusban történik. Legyünk türelemmel saját magunkkal szemben is és figyeljünk aktuális igényeinkre! Osszuk meg érzéseinket egy-egy hozzánk közel álló emberrel.

Ha valakit kísérni szeretnénk a gyászban, ne azt kérdezzük tőle: “Hogy vagy?”. Hanem azt: “Hogy vagy a gyászoddal?”. Ezzel lehetőséget teremtünk arra, hogy megmutasson, átadjon valamit a nehéz érzéseiből, ha épp ez az, ami jól esne neki.

Gyászunk során teljesen rendben van, ha úgy érezzük, egyedül szeretnénk lenni. De fontos, hogy ne magányosodjunk el. Időnként nyissuk résnyire az ajtót barátaink, családtagjaink előtt is.

Ha pedig úgy érezzük, környezetünk nem elég támogató, de szívesen beszélnénk valakivel az érzéseinkről, vagy ha túl hosszan elidőzünk a gyász egyik szakaszában és kezdjük erőt vesztettnek érezni magunkat, kérjünk segítséget: keressünk fel pszichológus szakembert!

Budavári Eszter

Pedagógiai Szakpszichológus

Hasznos lehet az ismerőseidnek is? Oszd meg!

Tetszett a cikk? Ezek is érdekelhetnek!

szülőtársi együttműködés
Üres fészek szindróma: mi lész a szülővel a gyerek kirepülése után?

Kapcsolódó szolgáltatásaink