Az érzelmi érettség szerepe az iskolakezdés során

Az érzelmi érettség megszilárdulásához kora gyermekkortól kezdve számos tényező hozzájárul. Elsőként elengedhetetlen, hogy gyermekünk képes legyen az érzelmek felismerésére és kifejezésére, hiszen ezek jelentik a biztos bázist a saját érzelmeinek megértéséhez. Mindezek alapja már csecsemőkorban elkezdődik.

Az érzelmi érettség alapja a szülő

Emlékezzünk vissza arra, amikor síró gyermekünket felvéve együttérzően és nyugtató hangon szóltunk hozzá: “Óh, minden rendben, már megyünk is enni, látom, nagyon éhes vagy már.” Ilyenkor szülőként a tükrözés módszerét használtuk. Ennek segítségével elfogadhatóbb, emészthetőbb módon mutattuk meg gyermekünknek az éppen átélt érzését. 

A tükrözéssel és a szülői modellkövetéssel nagyon sokat tanulnak gyerekeink a bennük keletkezett érzések kezelésének módjairól is. Ahogy “kinyílik a világ” és egyre több időt töltenek közösségekben, úgy az ott megismert kortársak és felnőttek is elengedhetetlen szerepet töltenek be az érzelmi érettség fejlesztésében.

Mindezek a tapasztalatok segítenek abban, hogy olyan eszközöket és stratégiákat tanuljanak, amikkel lehetővé válik a másik helyzetébe való beleérzés képességének fejlődése, a hatékony konfliktuskezelés és végül az érzelmi önszabályozás. 

Hogyan segít az érzelmi érettség az iskolában?

Az érzelmi érettség magasabb szintje segíti a gyerekeket az iskolai mindennapokhoz való hozzászokásban is. Mindez nem egyszerű feladat, hiszen hozzá kell szokni egy teljesen új környezethez, kortársakhoz, tanárokhoz, szabályokhoz, napirendhez. Ez a változás okozhat feszültséget, szorongást a gyerekünknek. 

Ez megmutatkozhat visszahúzódásban, csendességben, vagy akár túlzott aktivitásban, az iskolai szabályok elutasításában vagy a kortársakkal való kötözködésben is. Minél többet beszélgetünk, mesélünk, játszunk a gyerekünkkel a saját és mások érzéseivel kapcsolatos témákról, annál ügyesebben fogják felismerni saját érzéseiket és szükségleteiket is. Ez pedig abban is segíti őket, hogy segítséget tudjanak kérni egy-egy számukra kellemetlen helyzet megoldásában.

Képzeljünk el egy udvari szünetben történt összeveszést az osztálytársak között, ami abból indult ki, hogy fogócskázás közben az egyik gyerek “lassú csigának” nevezte a másikat. Aki ezt nem vette jó néven, indulatosan reagált és megpróbálta lábon rúgni osztálytársát. 

“Minél jobban segítjük és biztatjuk a gyerekünket az azon való gondolkodásban, hogy vajon a másik gyerek hogyan érezheti magát egy-egy konfliktusos helyzetben, annál hatékonyabban támogatjuk őt abban is, hogy a kortársaival való konfliktusait bántás, fizikai vagy verbális agresszió nélkül tudja megoldani.”

Ez pedig hozzájárul ahhoz, hogy minél több, tartósabb és kölcsönösségen alapuló baráti kapcsolatot tudjon kialakítani és fenntartani. 

Honnan tudjuk, hogy már elég érett érzelmileg is a gyermekünk?

Szülőként sok fejtörést és aggodalomat tud okozni az a dilemma, hogy mikor kezdje gyermekünk az iskolát, mennyire érett már az iskolai szabályok betartására és hogyan fog tudni beilleszkedni az új közösségbe. Ha a gyerek már a 6. életévét betöltötte, akkor a területileg illetékes Pedagógiai Szakszolgálatnál kérhetünk véleményt arra vonatkozóan, hogy maradjon-e még egy évet gyerekünk az óvodában.

Ez a komoly dilema aztán ismétlődhet évekkel később, amikor felmerül a kérdés, vajon a mi gyerekünk mikor váltson általános iskolából gimibe. Való-e neki a 4. osztályban írt felvétel, esetleg a hatosztályos gimnázium? Vagy jobban tesszük, ha várunk és majd csak 14 évesen, 8. osztály végén kerül középiskolába?

A nyolcosztályos gimnáziumokba kerülve gyerekünk újra a legkisebbek közé fog tartozni. Ráadásul az eltérő iskolai elvárások akár új tanulási módszereket is igényelhetnek. Így abban az esetben válhat be leginkább ez a váltás, ha gyerekünk képes érzései megfogalmazására, ezzel pedig a segítségkérésre és önmegnyugtatásra. Fontos az is, hogy magabiztosan feltalálja magát új társas helyzetekben, és könnyebben alkalmazkodjon az akár kihívást jelentő tanulási elvárásokhoz.

Már a hatosztályos gimnázium esetén is, de a 8. osztályos felvételinél még fokozottabban kell számolnunk szülőként a kamaszkor mindent átszínező “varázserejével” is. A barátok előtérbe kerülése, a határokat feszegető lázadás és az érzelmi hullámok időszakában még nagyobb kihívás – és konfliktusforrás – szülőnek és gyereknek is a felvételire való felkészülés. Ebben nagyon sokat tud segíteni, ha sikerül megtalálnunk az “arany középutat” az önállóság és a kontroll tengelyén. Vagyis ha hagyjuk gyerekünknek azt, hogy a felvételire való készülés idejét és feladatait szabadon beossza, és ha sokat beszélgetünk vele arról, hogy ő mikor és milyen iskolában képzeli el a gimnáziumi éveket. 

Így növekszik a kompetenciája és önbizalma, és nem érzi majd azt, hogy valami a feje felett lett eldöntve az ő idejéről vagy jövőjéről,. Ez pedig az együttműködési és  a felelősségvállalási készségét is erősíteni fogja. 

Hermann-Kiss Fanni
Pszichológus, komplex integratív gyermekkonzulens-jelölt