Beszoktatás – avagy szoktassuk magunkat az elválás gondolatához!

A bölcsőde vagy óvoda első időszaka, a beszoktatás minden kicsi számára nagy lépés – és nem mindig könnyű vagy zökkenőmentes. Ám a kicsik mellett bizony a szülőnek sem könnyű! Hogyan lehet mindkét félnek gördülékenyebbé tenni ezt a nagy váltást? Fülöp Kata írásából kiderül.

Janikovszky Éva felnőtteknek írt könyveinek egyikében ír a „Lemez egyik oldala” és a „Lemez másik oldaláról”. Írom ezt azt remélve, hogy vannak közöttünk olyanok, akiknek a bakelit lemez oldalai még élményszinten is jelentenek valamit. Mennyi minden van a kisgyermekes időszakban, amit nézhetek erről vagy arról az oldalról is! A beszoktatás és az óvoda,vagy a bölcsőde elkezdése is pontosan ilyen.

Nézzük csak meg a lemez egyik oldalát a beszoktatás és az intézményesítés szempontjából!

  • „Lassan vissza kell mennem dolgozni, lejár a GYED is és mennék is.”
  • „Muszáj mennem, fenn kell tartani a családot, szükség van a pénzre!”
  • „Bárcsak lehetnék még több évet a gyermekemmel”
  • „Már nagyon várom, hogy felnőttekkel beszélgessek!”
  • „Végre dolgozhatok és nem kell elviselni a gyerekem hisztijeit!”
  • „Mi lesz velem, ha már Ő nem lesz itt velem?”

óvoda, óvodás, óvodakezdés, bolcsőde, bölcsődekezdés, bolcsődés, kisgyerek, gyerek, gyermek, kisgyermek, beszoktatás, befogadás

És mi minden lehet annak a bizonyos lemeznek a másik oldalán?

  • „Milyen anya az, aki 9 hónaposan beadja bölcsődébe a gyerekét.”
  • „ Na, nézd már, otthon van a kisebbikkel, mégis hozza a bölcsődébe a nagyobbat!”
  • „Nem is dolgozik, otthon van és láttam egy kávézóban napközben!”
  • „Komolyan, hogy lehet beadni egyáltalán bölcsődébe egy 3 év alatti gyermeket?”
  • „Na, látod, neki nem lett volna szabad gyereket szülni!”
  • „Gyere, kicsi gyermek, már vártunk, örülünk, hogy jössz hozzánk a bölcsődébe!”

Szóval van itt vélemény, gondolat és nagy kavarodás épp elég.

De mégis, hogyan lehet a beszoktatás időszakát, a bölcsőde- vagy óvodakezdést jól csinálni?

Az első lépés, hogy szülessen meg egy döntés. Az a döntés, ami a család egészének „elég jó”!

Persze ezt sem könnyű megtenni ma, amikor az intézményben töltött évek esetében – a beszoktatás napjától a ballagásig -, az erősen involválódott szülői jelenlét a minimum elvárás, és az a szülő, aki nem a gyermeket helyezi az élete középpontjába, már nem is számíthat elég jó a szülőnek.

“Pedig a bölcsődekezdést a munka világába való visszatérésen túl sok minden indokolhatja! Akár az is, hogy az érzelmileg fáradt, a kimerülés szélén táncoló szülő visszanyerje belső egyensúlyát és így elérhető maradjon a gyermeke számára.”

Mi történik valójában a bölcsődébe, óvodába érkezéskor?

Mindegy, hogy bölcsődébe vagy óvodába kerül először a gyermek, az adott intézmény lesz az első elválás színtere. Az első hely, ahol az eddig zártabb családi burokból a gyermeke kikerül. Közösségbe kerül és megmérettetik. De ki is? A gyermek vagy a szülő?

Eddig a fa sűrűje takarta a fészket, oda csak a szülőnek volt ki- és bejárása a fiókákhoz. Most azonban eljött az ideje az első szárnypróbálgatásoknak, amikor a fióka a fészek szélére lépve, ott ágaskodva gyakorolja azt, ami a repüléshez szükséges. Ettől persze láthatóvá válik. Kritikus pillanat ez. Akárcsak az, ahogy az első közösségbe lépő gyerekünk megmérettetik. Hiszen így kicsit mi magunk, az addigi erőfeszítéseink, nevelésünk is láthatóvá válik.

Érzelmekkel teli is ez a pillanat, aminek elválaszthatatlan része az elszakadás élménye. Nézzük csak a gyakorlati oldaláról nézve.

Mit tehet a szülő, hogy az elválás a gyermekének is megfelelő legyen?

Első lépésben talán emlékezzen vissza a saját első napjára az óvodában. Hogyan indult el, mik voltak az elvárásai, félelmei? Ezek honnan eredtek? Saját gyermekének azzal tudja könnyebbé tenni az elválást, ha felidézi, hogyan birkózott meg ezzel a feladattal. Az elengedéshez kell az az érzés, hogy bízhatok abban a másik felnőttben – kisgyermeknevelő, óvodapedagógus, dajka -, aki reggel átveszi tőlem a gyereket. Ha ezt érzem, ez a biztonságérzet sugárzik belőlem a gyerek felé is, aki így maga is nyugodtan és bizakodva lépi át a küszöböt.

Ez persze közel sem jelenti azt, hogy a gyerek csak úgy belibben az ajtón. Van ilyen is, de ez azért a gyerek karakterén is múlik. A legtöbb gyerek igenis igényel egy kis összebújást, töltekezést a küszöb átlépése előtt, és lehet, hogy jól esik neki picit sírdogálni a szülő karjában. Hagyjuk neki, hogy a sírással elengedje a belső feszültséget, higgyünk benne, hogy képesek vagyunk tartalmazni az ő félelmeit, fájdalmát.

Az elválást nehezebben megélő gyerekeknek sokat segíthet Patrice Karst „A láthatatlan fonal” című könyvének közös lapozgatása is. Ez arra tanítja a gyermeket, hogy a szülő szeretete egész nap, sőt egész életén keresztül kíséri majd őt, akkor is, ha épp távol vannak egymástól.

És a szülő elválását hogyan lehet megkönnyíteni?

Ha elváltunk a gyerektől, a kapun kilépve, lépteinket lelassítva teret adhatunk saját könnyeinknek is. Amik nem a gyereknek és a gyerekről szólnak, hanem rólunk, saját érzéseinkről, emlékeinkről, vágyainkról és félelmeinkről. Az aggódás közepette ne feledjük: a gyerek néha a könnyeivel mondja a szülőnek reggel, hogy ‘szeretlek, várom, hogy újra együtt legyünk majd’. Ahogy telnek majd a napok, lehet, hogy a könnyek helyét átveszi valami más, közösen kialakított rituálé: a puszibank feltöltése, az óriás-ropogtatós-ölelés, vagy a karból-karba átadás.

A szorongóbb szülő dolgát pedig nem könnyíti meg, ha a beszoktatás során kívülről olyan üzeneteket kap, hogy: „hiszen te nem tudod elengedni, te kapaszkodsz belé, (…) anyuka, menjen már, eressze el a gyereket”. Ha ilyen mondatokat hallunk, lassítsunk, vagy akár álljunk meg egy pillanatra. Merjünk együtt lenni azzal, hogy nekünk most milyen nehéz. Hagyjuk, hogy felszínre bukkanhasson akár egy-egy saját régi fájó emlékünk. Felbukkanhasson, hogy elengedhessük.

Így elkerülhetővé válik, hogy hónapokra, vagy akár évekre belerekedjünk az elengedés nehézségébe. A gyermekek sokszor gyógyítják a szülők lelkét azzal, hogy lehetőséget teremtenek az emlékezésre, integrálásra, újraírásra.

A változás az élet része. A madár fészke sem bír el több kifejlett példányt, a fészek nem nő tovább. A fiókákat egy idő után kilökdösi a szülő madár, mert bízik a fiókájában, hogy az készen áll a repülésre. Amikor a bölcsődei, óvodai csoport ajtajában állunk, emlékezzünk rá, hogy a mi kis fiókánk is minden bizonnyal készen áll mindarra, ami rá itt vár. Persze ezt ő még nem tudhatja. Ha hátranéz, a mi dolgunk biztatóan bólintani, és hátralépni. Valami új kezdődik!

Fülöp Kata
Csecsemő- szülő kapcsolati konzulens, képzésben lévő pár- és családterapeuta, pszichológus és pszichológia szakos tanár

Hasznos lehet az ismerőseidnek is? Oszd meg!

Tetszett a cikk? Ezek is érdekelhetnek!

szülőtársi együttműködés
Üres fészek szindróma: mi lész a szülővel a gyerek kirepülése után?

Kapcsolódó szolgáltatásaink