Mire jó a pszichológus?

Egyik kedves kliensem egyszer úgy fogalmazott: nálam olyan jó szemüvegeket talál. A láthatatlan, törhetetlen, zsebre tehető fajtából. Szemüvegeket, amiken keresztül pillantva a világra, családunkra, főnökünkre, gyerekeinkre vagy önmagunkra hirtelen minden másnak hat. Talán még jobbnak, vagy könnyebben navigálhatónak is tűnik.

Minden mese azzal kezdődik, hogy a korábbi egyensúly felbomlik, és indulni kell. Nincs ez másként a való életben sem. Mégis sokunknak nehezen megy az indulás, a segítségkérés. Emlékezzünk, hogy útra kelés előtt először mindig készülődünk. A mesében a főhős magához veszi a batyut – hamuban sült pogácsával és vízzel vagy tüzes vízzel -, kap mellé jó szavakat – vagy néha épp gorombákat -, és elhatározza magát, hogy itt az idő, indulni – változtatni, tapasztalni – kell.

A való életben is megvannak a készülődés fokai: először a környezetem segítségét kérem a problémám megoldásában. Ekkor bármi jó lehet, ami beválik. Mindenkinek más segít. Van, akinek a kérdés, beszélgetés, van, akinek az ölelés, mozgás. Van, akinek a közös tevékenység, a kizökkenés, a társaság segít, van, aki éppenhogy azt igényli, hogy picit magában lehessen, békén hagyják. No és ott van az olvasás, a podcastok hallgatása, vagy akár valami új tevékenységre való ráhangolódás.

De néha mindez nem elég. Mert van az a probléma, amit valahogy annyi ideje görgetünk, vagy annyira nagyon belegabalyodtunk… Ilyenkor fontos emlékeznünk rá, hogy pszichológushoz menni sem ciki! Tulajdonképpen nem más ez, mint fogorvoshoz menni a fogfájással, vagy – és talán ez találóbb hasonlat – fejfájás specialistához a folyton visszatérő, gyakran napokig gyötrő és életminőségünket jelentősen csökkentő migrénes fejfájásokkal.

Ugye, emlékszünk még, mi volt az az utolsó fontos elem, ami kellett az elinduláshoz a mese elején? Igen, az elhatározás, a belső motiváció. Épp ezért nem tudunk senkit terápiába rángatni, parancsolni, könyörögni. Ha nekem nehéz, mert valaki körülöttem nincs jól, egy idő után azon fontos gondolkodnom, nekem (!) mi, ki tud segíteni, hogy én jobban legyek a bőrömben. És ha ez egy segítő szakember, vagy egy csoportos folyamathoz való csatlakozás, akkor azt kell megtalálnom magamnak.

Milton H. Erikson szerint „az emberek nem azért fordulnak tanácsadóhoz, hogy megvilágosodjék a megváltoztathatatlan múlt, hanem mert elégedetlenek a jelennel, és jobbá szeretnék tenni a jövőt.”

Legtöbbször a kifelé vezető út a problémák sűrűjén át vezet. Egyetlen mese sem a sűrű sötét erdőben ér véget. Azon a mese hőse mindig csak áthalad! Igaz ugyan, hogy az erdőbe egyedül érkezik a főhős, bizonytalan és sokszor el is téved benne. Aztán amikor már ereje fogytán van – fèlelem, fàradtsàg, èhsèg gyötri -, egyszer csak lepihen és akkor egyszer csak találkozik a segítőjével. Ők ketten ott és akkor kapcsolódnak egymáshoz, értik egymás nyelvèt, szövetségre lépnek.

Nincs ez másként a terápiás kapcsolatban sem. Amikor felbomlott életünk korábbi egyensúlya, valami új megtanulására, megtapasztalására van szükség. Ha ez sikerül, lelkileg megerősödve kerülhetünk ki a helyzetből. És ahogy a mese hőse sem egyedül vág keresztül a sötét erdőn, vagy néz szembe számtalan kihívással, nekünk magunknak sem kell: erre jó a pszichológus.

Pollák Éva
Szakmai vezető, Tanácsadó Szakpszichológus, Pár-, és családterapeuta, a Mindwell szakmai vezetője